Vintgar-szurdok
Bled
Szlovénia
2018. július 25.
2018 nyarán jártunk Szlovéniában, akkor kirándultunk Bledbe. Délelőtt 10-kor érkeztünk meg Ljubljana-ból, sajnos néhány perccel lekéstük a menetrendszerinti buszt, ami a szurdokba vitt volna bennünket, így egy bérelt kisbusszal mentünk, ami viszont 1 euró helyett 5-be került fejenként. Viszont néhány perc alatt a bejáratnál voltunk.
A Vintgar-szurdokot 1891 februárjában fedezte fel két fényképész, a pallókat, lépcsőket részben a helyiek építették, hogy minél több látogató élvezhesse a látványt a vízesés- és szurdokvölgyben, ami végül 1893. augusztus 26-án nyílt meg. A szurdokon 1600 méter hosszan folyik keresztül a Radovna folyó, amely a 16 méter magas Sum-vízeséssel hagyja el szurdokot. (Ez Szlovénia legmagasabb folyami zuhataga.)
Megvettük a jegyet, aztán elindultunk. Gyönyörű volt a Radnova patak zöld vize, a sziklák, (a szurdok a Hom és a Borst hegy között húzódik), a vízesések látványa és robaja. Bár hétköznap délelőtt volt, rengetegen voltak, ráadásul a szurdok kétirányú, így sokszor várni kellett, és elég bonyolult volt a fényképezés is (ilyenkor az egész sor ránk várt). Azért csináltunk néhány nagyon szép felvételt, bár egyik sem adja vissza a táj drámaiságát! Timi az egyik helyen épített egy tornyot a patak medrében található kövekből. Egy óra alatt értünk a szurdok végére, aztán visszaindultunk. A szurdok bejáratához közel, egy szép sziklás helyen megettük a szendvicseinket, annyira jól éreztük magunkat, hogy nem figyeltük az időt, és majdnem lekéstük a buszt.
Úton Ljubljana-ból Bledbe, háttérben az Alpok
Megérkeztünk Bledbe
Buszállomás, Bled
Ezzel az iránytaxival mentünk a szurdokba.
Parkoló a szurdok közelében
A Radovna folyó
A szurdok bejárata
Timi épít
Fent a vasúti híd
A vízesés
A bohijn-i vasúti híd
Sum-vízesés, háttérben a vasúti híd
Itt a szurdok másik vége
Szelfizünk
Timi ebédel
Úton a szurdokból Bledbe
A tó a buszból
Háttérben a hegyek
Források:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése